Hírek

2019. április 29.

Száznál több változatos programmal ünnepeljük A MAGYAR FILM NAPJÁT

Április 30-án folytatódik a Filmalap által életre hívott A MAGYAR FILM NAPJA, melyhez csatlakozva idén száznál is több saját szervezésű programmal ünnepel az ország. Közös mozizás, vetítések, előadások, közönségtalálkozók, beszélgetések, bulik és a külföldi magyar intézetek szervezésében Ankarától Washingtonig 35 városban is ünneplik a magyar filmet.

A Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a magyar film ünnepe, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.

A hagyományteremtő céllal indított A MAGYAR FILM NAPJÁ-hoz idén több mint száz saját szervezésű programmal csatlakoztak a résztvevők. Mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési központokban, sőt szórakozóhelyeken is - Budapesten, a nagyvárosokban és a legkisebb településeken egyaránt lesznek magyar filmes programok. A kezdményezéshez világszerte csatlakoztak a magyar intézetek, konzulátusok, nagykövetségek is. 

A Filmalap a világhírű magyar animációra fókuszálva ingyenes vetítésekkel, játékokkal és bulival ünnepel a Toldi moziban. Az Uránia Nemzeti Filmszínház két vetítéssorozatot indít el április 30-án a régi és az új magyar film két nagy színésznője, Szeleczky Zita és Törőcsik Mari tiszteletére. A Budapest Film Zrt. egész nap magyar filmeket vetít a Művész, a Puskin, a Tabán és a Kíno mozik egy-egy termében. A Cirkó az Oscar-díjas Mephisto-t és Tarr Béla Kárhozat című filmjét tűzi műsorra. A Szimpla Kertben a Sose halunk meg! lesz a kedd esti program.

 

A pécsi Apolló mozi klasszikusokat tűz műsorra, köztük a Körhintá-t, a székesfehérvári Barátság moziban ingyenesen lesz megtekinthető Az ember tragédiája, a Könnyű leckék és a Virágvölgy című alkotások. Gyulán a Romis moziban A miniszter félrelép és az Egri csillagok is műsoron lesz. Szolnokon, a TISZApART mozi szabadtéren, ingyenesen vetíti az Egy pikoló világos című klasszikust, amihez személyenként egy pikoló világos sör is jár. Miskolcon a Grabovsky közösségi térben a Macskafogót lehet megnézni, és a kultrajzfilm mellé ajándék pattogatott kukoricát kapnak a nézők. A pápai Jókai Mór Művelődési Központ a Pápán és környékén forgatott filmekből indít vetítéssorozatot András Ferenc Végkiárusítás című filmjével kezdve.

A vetítések mellett különleges programok is lesznek. A budapesti Anker’t romkocsmában minden a filmzenékről szól majd egész este. A Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában a videó- és hangvágás rejtelmeibe vezetik be a fiatalokat, míg a Film Destination egy könnyed, 90 perces sétára hív a Budai-hegységbe, ahol egy tucatnyi klasszikus magyar film forgatási helyszíne és az egykori „9-es műterem” helye tekinthető meg.

Ternovszky Béla: Macskafogó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Diplomáciai Főosztályának köszönhetően idén 35 városban összesen 47 vetítést szerveznek a külföldi magyar intézetek Ankarától Limán át Washingtonig.

A Filmalap köszöni a közreműködést az összes forgalmazónak, akik Filmarchívum klasszikus filmjei mellett a MAGYAR FILM NAPJÁRA a legújabb magyar alkotásokat kedvezményes feltételekkel bocsátották rendelkezésre, a Nemzeti Művelődési Intézetnek a művelődési központok és könyvtárak mozgósítását és az összes résztvevőnek azt, hogy április 30-án megemlékezik a magyar filmről.

Élményekben gazdag közös mozizást kíván a Filmalap mindenkinek!

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem