Hírek

2018. július 09.

Sikervárományos vígjátékok és elsőfilmek forognak a nyáron

A nyár hagyományosan munkával telik a hazai filmesek számára, többek között azért, mert az évad közben színházakban játszó színészek általában ilyenkor érnek rá forgatni. Idén elsősorban vígjátékok és az Inkubátor Programban készülő bemutatkozó rendezések forognak a következő hónapokban.

Félrelépős vígjáték sztárszereposztással

A Kölcsönlakás forgatása június utolsó napjaiban már véget is ért. Dobó Kata első rendezése – amelyben technikai rendezőként Gulyás Buda segítette őt – Ray Cooney színműve nyomán készült. Cooney sem a magyar nézők, sem Dobó Kata számára nem ismeretlen: az ő darabjának adaptációja volt A miniszter félrelép, Dobó első filmes sikere is. A Kölcsönlakás ugyancsak könnyed komédiának ígérkezik, amelyben több pár ugyanabban a lakásban szeretné eltölteni az éjszakát, csak éppen nem tudják, hogy más is pályázik a pásztorórára. A női főszerepet Balla Eszter alakítja, akire a legtöbben máig a Moszkva tér és a Kontroll kultfilmjeiből emlékeznek. Partnere Haumann Máté, aki a Kölcsönlakásban játszik először filmfőszerepet. „A szerepemet igazából az Eszter karakterével való kapcsolata határozza meg, ők ketten egy egység: a gyerekkori, feltétel nélküli, első látásra megszülető szerelemre épül a házasságuk. Nagyon szerethető, nagyon tiszta a karakterem, aki igyekszik mindent jól csinálni. Mégis történik köztük egy félreértés” – nyilatkozta Haumann az Indexnek. A két főszereplő mellett Oroszlán Szonja, Szabó Simon és Martinovics Dorina játszanak a Kölcsönlakásban, amely várhatóan jövő télen kerül a mozikba.

Dobó Kata rendező, valamint a főszerepeket alakító Haumann Máté és Balla Eszter a Kölcsönlakás forgatása

Mészáros Bélát és Tenki Rékát összehozza a hazudozás 

Június végén kezdődik egy másik romantikus vígjáték, a Mimi forgatása. Orosz Dénes filmjének főhőse Gergő (Mészáros Béla), aki azzal szeretné megszépíteni szívbeteg édesanyja (Básti Juli) utolsó napjait, hogy azt hazudja: a szomszédja, Saci (Tenki Réka) tőle vár gyereket. Az unoka hírének megörülő nő azonban meggyógyul, így Gergőnek és Sacinak nincs más választása, mint tovább játszani a szerelmespár szerepét. Orosz Dénes korábban is hasonló műfajban rendezett, a Poligamyval és a Coming Outtal ellentétben azonban a Mimiben nem fantasztikus fordulatok indítják be az eseményeket. Maradtak viszont a filmes utalások: Orosz korábbi filmjeiben egy szappanopera, illetve egy animációs filmes kiállítás is fontos szerepet játszott, a Mimi hőse pedig filmkritikusként dolgozik. Leginkább a szinposzisnak ez utóbbi részlete csigázott fel minket, mert nagyon kíváncsiak vagyunk rá, a rendező – aki régebben maga is dolgozott filmes újságnál –  milyen filmes poénokkal színesíti majd a filmkritikusok mindennapjait bemutató jeleneteket.

Tenki Réka a Mimi forgatásán

Kerekes Vica szerelmes cukrászlány lesz

Orosz Dénesben és Lakos Nórában nemcsak az a közös, hogy karrierjük elején mindketten dolgoztak újságíróként, hanem az is, hogy idén nyáron mindketten romkomot forgatnak. Lakos HAB munkacímű filmjében Kerekes Vica egy reménytelenül szerelmes cukrászlányt alakít, aki mindent megtesz, hogy megmentse cukrászdáját és visszaszerezze élete szerelmét. Az alkotók az elköteleződéstől rettegő, felnőni képtelen mai harmincasokról szóló történetet ígérnek, ezzel a témával pedig nem is olyan régen a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is komoly sikert aratott. Ezúttal viszont a női szemszög kerül előtérbe, de Kerekes Vicán kívül Elek Ferencnek, Pálfi Katának és Kovács Lehelnek, valamint Gyarmati Erik gyerekszínésznek is fontos szerep jut a filmben. Az elsőfilmes rendező korábban is dolgozott gyerekekkel: Lakos Nóra alapította a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált, valamint a Gyerekfilm Akadémiát, ahol 8-18 éveseknek tart filmes workshopokat. Emellett a kétezres évektől számos rövidfilmet és rövid dokumentumfilmet is készített, első nagyjátékfilmje – amelynek a bemutatóját 2019 őszére tűzték ki – forgatásával több mint tízéves terve vált valóra.

Kerekes Vica a HAB című filmben (Fotó: Szemerey Bence)

Borbély Alexandra a tóparton készül az újabb nagy dobásra

Ugyancsak nyáron kezdte forgatni első nagyjátékfilmjét a sződligeti horgásztó közelében Felméri Cecília. A Spirál magyar-román koprodukcióban készül, a tapasztalt kisjátékfilm-rendezőnek számító Felméri az első erdélyi magyar alkotó, aki a Román Filmközpont támogatásával készíthet mozifilmet. A produkció közleménye szerint a Spirál „thriller elemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma”, amelyben furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között.  Az alkotók az emberi kapcsolatokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szóló filmként határozzák meg a Spirált. A központi probléma a rendező szerint az, hogy „mindenki a saját életét éli, sohasem tudhatjuk pontosan, mit érez a másik”. A filmben újra főszerepet játszik a Testről és lélekrőlben nyújtott alakításáért Európai Filmdíjat nyert Borbély Alexandra. Mellette Kiss Diána Magdolna látható, aki idén nyáron az Egynyári kaland harmadik évadában tért vissza a képernyőkre. A Spirál legfontosabb férfi szerepét Bogdan Dumitrache alakítja, aki az utóbbi évek számos jelentős román filmjében, köztük a Legjobb szándékban, az Anyai szívben és a Sieranevadában is játszott. A Spirál forgatása ősszel folytatódik, és a tervek szerint jövő februárban zárul.

Borbély Alexandra a Spirál forgatásán

Inkubátor: Meredek témák az elsőfilmesektől – Fiatalok a budapesti éjszakában, szexuális visszaélés az ifjúsági zenekarban és a transznemű fiú a faluból

Az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programban is három film készül a nyár folyamán. Hartung Attila mai tinédzserekről, a Z-generáció „digitális bennszülötteiről” forgat Senki nem megy sehova munkacímmel, a nemzedéki történet azonban bűnügyi konfliktusba fordul, mikor az érettségit követő bulin a hősök, akik addig azt hitték, felelősség nélkül megtehetnek bármit, „túl messzire mennek” – azt viszont egyelőre nem árulták el, ez mit jelent pontosan. A rendező a Film.hu-nak beszélt a Senki nem megy sehova főhőséről és alászállásáról a budapesti éjszakai életbe: „Daninak, aki egy budai gazdag családból, egy elitista, elzárkózó környezetből jön, teljesen más arcát mutatja meg a város, mint amit eddig ismert. Kezdetét veszi egy vizuálisan expresszív Odüsszeia, amely egyben önmegismerő belső utazás is. Fura emberekkel találkozik, soha nem hallott történeteket hall, olyan helyekre jut el, amelyekről eddig azt sem sejtette, hogy léteznek. Pedig ezek a karakterek-történetek-helyszínek mind valóságosak, a COXX-tól a pecázó hajléktalanokig.” Hartung fiatal főszereplői László Panna és a Deep Glaze zenekar énekeseként ismert Yorgosz Goletsas, a filmet jövőre mutatják be.

A képen szereplő színészek és a rendező (balról jobbra haladva): Hartung Attila (rendező), Bouquet Gergely, Megyesi Pálma, Pokorni Ábel, Sipőcz András Csipesz, László Panna, Jorgosz Golecász, Songoro Laura, Murányi Panka (Fotót: Sághy Tímea)

Hamarosan kezdődik Nagy Zoltán első mozifilmjének forgatása is. A rendező korábban Enyhén sós című diplomafilmjével aratott sikert, Impromptu címen készülő nagyjátékfilmje pedig egy vidéki város ifjúsági vonószenekarának berkeiben játszódik. A történet főszereplője egy 18 éves fiú, aki rájön, hogy mentoruknak, a zenekar vezetőjének viszonya van a zenekar egyik tagjával, egy 13 éves lánnyal. A „magyar metoo-filmként” is aposztrofált Impromptu Nagy szerint olyan kérdéseket feszeget, mint az, hogy tudunk-e beszélni a serdülő gyerekek szexualitásáról, hol húzható meg a határ a még nem egészen felnőtt és az érett között, és mit tehet a szülő gyermeke védelmében és érdekében. A rendezőnek azért is különösen fontos a téma, mert saját tapasztalatán alapul, egy olyan eseten, amelynek szemtanúja volt, de annak idején az érintettek nem tudták feldolgozni, ami velük történt. Az Impromptu szereplőválogatása még tavasszal is tartott, a filmet Budapesten és Nyíregyháza környékén forgatják majd.

A két nagyjátékfilmen kívül egy inkubátoros dokumentumfilm is készül a nyár folyamán. Bakony Alexa Egy fiú címmel készülő dokujában Tóbiás történetét meséli el, aki Jázmin néven született egy kis, Szabolcs megyei faluban. A transznemű fiú legnagyobb vágya, hogy testileg is férfivé válhasson, ebben pedig édesanyja is támogatja. Bakony követéses dokumentumfilmként tervezi bemutatni a fiú történetét, mert azt szeretné, hogy a néző is a bőrén érezze a főszereplő mindennapi küzdelmeit. Erről a Film.hu interjújában mesélt a rendező, aki azt is elmondta, néhány évvel ezelőtt tudta meg egy barátjáról, hogy transznemű. Az Egy fiúban azt az összetett és ellentmondásos helyzetet akarja megvizsgálni, amelybe olyasvalaki kerül, aki „kilóg a sorból”. Bakony Alexa filmjét egyedüli magyar projektként a tavasz elején rendezett ZagrebDox, a Zágrábi Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szakmai fóruma is meghívta, ahol az alkotók külföldi kollégáiknak is bemutatták a filmtervet.

Egy fiú

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN