Hírek

2019. július 29.

Partizánvadász drámát és Scherer Péter vígjátékát támogatja a Filmalap

Nagy Dénes (Együtt, Lágy eső) első mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága. A magyar-lett-francia-német koprodukcióban és az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatásával készülő film forgatása októberben kezdődik.

A második világháborúban a fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a keleti front mögött megszállt területeken. A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. A Természetes fény ennek az egységnek a mindennapjait mutatja be az alhadnagy, Semetka István szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

Nagy Dénes generációjának kiemelkedő tehetségű filmese. Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál „Rendezők Kéthete” programjában, Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, az NMHH Mecenatúra programjának támogatásával készült Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját. Nagy Dénes első mozifilmje forgatókönyvét Závada Pál Természetes fény című regénye alapján írta. A film operatőre Dobos Tamás (Genezis, Apaföld), látványtervezője Ágh Márton (Tiszta szívvel, Jupiter holdja, Tegnap) lesz.


Nagy Dénes (Fotó: Campfilm)


A film Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain forog, magyar és lett amatőr szereplőkkel. A Természetes fény a Campfilm gyártásában készül, producere László Sára és Gerő Marcell, magyar koproducere Petrányi Viktória. A film a tervek szerint 2021 őszén lesz látható a mozikban.


Scherer Péter, a Jászai Mari-díjas élvonalbeli színész és színházi rendező neves produceri csapattal - Major István, Geszti Péter, Ditz Edit, Roskó Péter - készül mozifilm rendezői bemutatkozására. Vékes Csabával (Hetedik alabárdos) közösen rendezik A vérovis munkacímen készülő vígjátékot, mely egy apa és kisfia egymásra találásának eredeti, friss, érzelmes, őszinte, meglepő és mulatságos története lesz. A forgatókönyvet Vékes Csaba írta. A gyártás előkészítésére 10 millió forintot szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A vérovis a Grund és a Filmteam koprodukciójában készül.


Bővebben: http://mnf.hu/hu/palyazatok

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem