Hírek

2018. augusztus 08.

Magyar filmdömping a szarajevói filmfesztiválon

Péntektől egy hétig a balkáni térség legfontosabb filmfesztiválján hódítanak a legújabb magyar alkotások.

A szarajevói seregszemlén hét magyar film indul a Szarajevó Szíve díjakért a különböző versenyprogramokban és három magyar alkotó még készülőben lévő filmjét, filmtervét is meghívták a CineLink koprodukciós fórumra.

A játékfilmek rangos versenyébe Szilágyi Zsófia Cannes-ban már díjazott Egy nap című alkotása kapott meghívást. Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában készítette el játékfilm rendezői bemutatkozását egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejéről, a főszerepben Szamosi Zsófia.

 

A dokumentumfilm versenyben három magyar alkotó indul. Bogdán Árpád Gettó Balboa címmel készült legutóbbi filmjének középpontjában a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli élete, és kettőjük kapcsolata áll.

Csuja László Kilenc hónap háború című magyar-katari koprodukcióban készült alkotása egy 23 éves srác története, aki kárpátaljai magyarként kilenc hónapig harcol az orosz-ukrán háborúban.

Zurbó Dorottya a Filmalap Inkubátor Program támogatásával készítette Könnyű leckék című első önálló rendezését. A napokban a locarnói filmfesztiválon debütáló film egy gyönyörű fiatal szomáliai lány életét tárja elénk, aki a felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon.

A rövidfilm versenyben lesz Láng Orsolya, a MOME Animációs tanszékén készült diplomamunkája, a Szezon után című alkotás nemzetközi premierje.

A diákfilmek között versenyez Kiss Hajni Last Call és Kovács István Ostrom című alkotása, mindkettő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült. Kiss Hajni tavasszal a budapesti Friss Hús filmfesztivál fődíját, míg Kovács István a különdíjat nyerte el, a nemzetközi közönség először Szarajevóban láthatja a filmeket.

Rögtön a locarnói világpremiert követően a szarajevói filmfesztivál nagy presztízsű Fókusz programjában is bemutatkozik Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs mozifilm.

Az elkészült filmek mellett izgalmas és nemzetközi érdeklődésnek örvendő, még fejlesztésben lévő filmterveket és már forgó filmeket is bemutatnak a magyar alkotók a szarajevói filmfesztivál CineLink elnevezésű programjain a nemzetközi szakmának. Bakony Alexa, Fabricius Gábor és Nagy Dénes rendezők mutatják be készülőben lévő alkotásaikat Szarajevóban.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem