Hírek

François Truffaut nagydíjasa – Fábri Zoltán Körhintája a Cannes Classics-ban

Az 1956-os verseny után hat évtizeddel újra vetítik a Cannes-i Fesztiválon a Körhintát. Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjeit követően, sorozatban a harmadik éve jelen van a világelső fesztivál klasszikus szekciójában restaurált magyar film. A 70., jubileumi fesztivál közönsége a Cannes Classics szekcióban láthatja a magyar film nyelvét látványosan megújító Körhintát, amelynek korabeli versenyzéséhez számos legenda fűződik. A film mellett François Truffaut (a francia újhullám későbbi vezéregyénisége, akkor még nagyon fiatal filmkritikus) egy kisebb forradalmat robbantott ki, amiért nem kapta meg az Arany Pálmát.

A rendező, Fábri Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából felújításra kerül a legendás életmű. 2017. januárjától a Filmalap igazgatóságaként működő, 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívum a Körhinta digitális restaurálásával kezdte meg a magyar filmörökség hosszú távú felújítási programját.

Fábri Zoltán 1917. október 15-én született Budapesten.  Már életében a magyar filmtörténet klasszikusa lett. Szőts István Emberek a havason (1941) és Radványi Géza Valahol Európában (1947) című filmjei után igazán a Körhintával fedezhette fel a világ a magyar filmet. A Körhintán kívül még két filmje, az Édes Anna (1958) és a Dúvad (1961) is szerepelt a cannes-i fesztiválon, versenyben. A számos nemzetközi díjat nyert Húsz óra (1965) a magyar modernizmus egyik csúcspontja. A Pál utcai fiúk (1968) és a Magyarok (1977) című filmjeit Oscar-díjra jelölték. Fábri 21 filmjéből csak négy nem készült irodalmi mű nyomán, s témáit mind „a kiszolgáltatott kisembernek” szentelte.

A 'Körhinta' előzetese

Reneszánsz művészalkat: festőnek indul, majd színészetet, színházi rendezést tanul, díszletet tervez. 1941-től, 24 évesen már a Nemzeti Színházban rendezhet. A sematikus korszakban, mint ígéretes tehetséget irányítják filmhez, s ő már első két filmjében igyekszik a szocialista realizmus, „a termelési filmek” sablonjaival szembe menni, témáit élettel telíteni (Vihar 1951, Életjel, 1952).

A Sztálin halálát követő olvadás, az első Nagy Imre-kormány időszakában, 1955-ben készült a Körhinta. A film azt a rövid, viszonylag szabad történelmi pillanatot rögzíti, amikor 1953-ban az emberek választhattak, hogy egyénileg gazdálkodjanak, vagy bent maradjanak a mezőgazdasági szövetkezetekben.

 

Patakiék szobája – Fábri Zoltán látványterve (© Fábri Péter)

A Körhinta formabontó újszerűsége a korszakhoz képest két, egymással összefüggő motívumban fogható meg. A rendező Sarkadi Imre elbeszéléséhez képest jelentősen áthelyezte a film súlypontját a társadalmi kérdésekről a személyes sorsokra, a szerelmi szenvedélyre és a lélektani motívumokra. És ami legalább ilyen fontos: először válik a látvány és a ritmus főszereplővé az addig verbalitásra épülő magyar film történetében. A történet konfliktusát, amely szerint Pataki (Barsi Béla) kilép a szövetkezetből és lányát (Törőcsik Mari) ahhoz a jómódú paraszthoz akarja kényszeríteni, akivel társul (Szirtes Ádám), Fábri mindjárt a film elején, a vásárban exponálja, és végig feszültségben tartja. A novellában ez az epizód csak egy flashback volt a szerelmesek házasságából visszatekintő társadalmi elemzéshez. Ebből a gyökeres dramaturgiai változtatásból eredeztethető a film kortalan ereje. A drámát Fábri nagyon pontos tervezéssel bontja ki. Erről tudósítanak a film látványtervei, vagy a rendezői forgatókönyvben talált sajátkezű színes rajzok, amelyek a jelenet kameramozgásait rögzítik.

Részlet a Körhinta rendezői forgatókönyvéből, Fábri Zoltán illusztrációival (© Fábri Péter)

A Körhinta minden egyes beállítása látvány, magában is önálló kompozíció, világszínvonalú kísérletezés, amely a dramaturgiát erősítő, természetes drámai és lírai fényhatásokkal operál. A film fényképezésére Fábri azt a Hegyi Barnabást kérte fel, akinek a nevéhez már a negyvenes évek elejétől kezdve sok újító megoldás fűződik (Gyávaság, 1942, Ének a búzamezőkről, Valahol Európában, 1947). Egyes jelenetekben Hegyi kikötözve állt a hajóhintán, hősei fölött egy kézikamerával, vagy a körhinta egy kiépített üléséből exponálta a leglátványosabb felvételeket.

Hegyi Barnabás a körhinta-jelenet forgatása közben (©Schandl Teréz/MNFA)

Fábriék Törőcsik Mari kedveséről ábrándozó közelijeit kiemelik a naturális vásári képek közül, ahol apja épp odaígéri őt a jómódú kérőnek (Szirtes Ádám). A felvételek fényesek, lágyító szűrőkön át készültek. A lány a férfitól kapott mézeskalács tükrében fölfedezi kedvesét, aki elviszi körhintázni. A körhinta jelenet – Hegyi virtuóz kézikamerás felvételei – a boldogság metaforájává válnak, melynek képi, vagy zenei rímeltetésével szerkeszti a filmet a rendező.

A magyar filmművészet ikonjává vált a 77 snittből álló tánc, amelyet másnak a lakodalmán, a világ előtt vállalt lázadás jegyében járnak a szerelmesek. A csárdás és a vágások egyre örvénylőbbek. Ezek ellenpontjai szűkülő és táguló felvételekben az egyre döbbentebb környezet: a dühtől bénult vőlegény poharat markoló keze, az apa fenyegető tekintete, az anya aggódó arca. A totálokat a táncolók premier plánjai is ellenpontozzák. Ezeket a jeleneteket csak úgy lehetett technikailag megoldani, hogy Törőcsik és Soós maga forgatta az arcára állított kamerát. Majd Fábri rávágja a körhinta boldogságmontázsát, a lány tudatállapotának képét. Egy szó sem hangzik el. A szabadság extatikus képei a fenyegető külvilággal szemben mindennél erősebben beszélnek arról, hogy boldogsághoz való jog erősebb az idősebb generációnál, hagyománynál, a „főd a fődhő’ házasodik” paraszti törvényeinél.

A tér dinamizálása mellett olyan modernista motívumok is metaforikussá válnak a filmben, mint a szociografikus hűségű „sár-Magyaroszág”-kép, kifejezvén azt a társadalmi reménytelenséget, amikor Mari még beletörődik a számító apai erőszakba.

A Körhinta az átmeneti korszak csúcspontja. Hatására kezdett egy sokkal természetesebb és a vizualitás nyelvét kifejező rendezői, operatőri, színészi mérce kirajzolódni a magyar film történetében. Fábri tehetségét dicséri a másodéves főiskolás Törőcsik Mari felfedezése, a csodálatos színészvezetés. A magyar filmkritikusok mindkét szavazáson beválasztották a Körhintát a Budapesti 12-be, a legjobbnak tartott magyar filmek közé (1968, 2000).

Körhinta jelenetkép (©Schandl Teréz/MNFA)

Törőcsik Mari Soós Imrére emlékezik: „Még az igazán jó színészek is csak tehetségesek a pálya kezdetén, naggyá saját életük, tapasztalataik tették őket. Egyetlen csodálatos kivételt ismertem, Soós Imrét, aki azonnal, az első pillanatban tudott mindent.” A francia lapok Cannes-ban Soóst a magyar Gerarde Philipe-ként emlegették, de egy akkor még nagyon fiatal francia filmkritikus, bizonyos François Truffaut inkább Törőcsikről beszélt. A zsűrivel szemben saját rangsort készített, s film mellett a húszéves elsőfilmesnek adta volna a legjobb női alakításért járó Arany Pálmát. Törőcsik Mari húsz évvel később, A Déryné, hol van? című filmben kapta meg ezt a díjat (1976).

A film igazi szépségét a kameranegatív súlyos sérülései, hiányai miatt csak a mostani digitális restaurálás tudta visszaadni. Annak idején 140 kópia készült róla, sok kocka kiszakadt, elveszett, melyeket a restaurálási munkálatok során többféle eredeti filmanyagból lehetett pótolni, s el lehetett tüntetni a negatív hatalmas sérüléseit, villogását, ragasztásait, s vissza lehetett adni Hegyi Barnabás még ma is meghökkentően merész, csodálatos fényvilágát. A munkálatokat a Filmarchívum szakmai irányításával, a Magyar Operatőrök Szövetsége együttműködő támogatásával végezte a Magyar Filmlabor 25 fős restaurátor csapata. A fényelési munkákat Szabó Gábor operatőr vezette. A Körhinta restaurálását a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta.

Fazekas Eszter

A cikk rövidített, angol nyelvű változata megjelent a Hungarian Film Magazine cannes-i számában.

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN