Hírek

2019. augusztus 01.

Filmplakát-kiállítás nyílt Andy Vajna filmjeiből

Andy Vajna születésének 75. évfordulója alkalmából a filmproducer filmjeit bemutató plakátkiállítás nyílt Budapesten.

A kiállításon, amelyet Andy Vajna kollégái és barátai szerveztek, 42 film plakátján kívül számos fénykép, Andy Vajna személyes relikviái, köztük az 1997-ben az Evitáért kapott Golden Globe-díj, valamint a Rambo filmekben használt eredeti kések is megtekinthetők. A plakátkiállítás a Kempinski Hotel Corvinus Budapest lobbyjában és a Nobu Budapest étteremben szeptember végéig látható.

„A filmkészítés nem munka, hanem szórakozás volt számára, mindig a következő feladatra koncentrált, kihívásnak tekintette a munkáját, de mindig csak magának akart bizonyítani. Sok terve volt még, mindig a kíváncsiság motiválta, ha belevágott valamibe. Úttörő volt, forradalmár, nem létezett akadály előtte – mondta Andy Vajnáról megnyitó beszédében Tőzsér Attila producer.

A kiállításon beszédet mondott Vic Armstrong Oscar-díjas akciójelenet-rendező is, aki többek közt olyan filmekben dolgozott együtt Andy Vajnával, mint a Rambo, az Air America, Az emlékmás, a Terminátor, a Tökéletes katona, vagy a Szabadság, Szerelem.

A kiállítás Andy Vajna filmes pályafutását mutatja be, a mintegy 60 alkotásából 42 film plakátja tekinthető meg. A poszterek a Hongkong – Los Angeles – Budapest korszakot ölelik fel. Megtalálható köztük a producer 1972-ben Hongkongban bemutatott első filmjének, a Deadly China Dollnak, az 1982-ben bemutatott Rambo – Első vérnek, valamint az 1988-as Vörös Zsaru című alkotásnak a plakátja is. Helyet kapott továbbá a kiállításon az 1989-ben bemutatott, Arany Medve-díjat nyert Zenedoboz, az 1995-ös Oliver Stone rendezte Nixon, a magyar mozik minden idők legmagasabb nézőszám csúcsát tartó A miniszter félrelép és a 2006-ban bemutatott Szabadság, szerelem című film posztere is.

 Vic Armstrong

A kiállításon a posztereken kívül számos, filmforgatáson készült fénykép, továbbá Andy Vajna személyes relikviái, köztük az 1997-ben az Evitáért kapott Golden Globe-díj, a Rambo filmekben használt eredeti kések, Alan Parker rendező rajzai és George W. Bush amerikai elnök Szabadság, szerelemről Andy Vajnának írt levele is megtekinthetők.

A kiállítás érdekessége a Hongkong – Los Angeles – Budapest című katalógus, amely több mint 70 kolléga és barát közreműködésével készült. A kötet a kiállításon szereplő filmek és egyéb kiállított tárgyak ismertetése mellett számos személyes történetet mutat be, köztük Török Zita könyvéből olyan filmes sztorikat Andytől, amelyek eddig soha nem láttak napvilágot.

„... ezek bizony elég jó filmek! S ahhoz, hogy éppen ilyenné lehettek, a készítők tehetségén, odaadó munkáján túl kellett egy ember, aki elég jól ismerte a siker képletét, és művésze volt a bölcs közelségnek, ahonnan a jóból még jobbat, az ügyesből különlegeset lehet varázsolni. Andy Vajnát ez a tudás, a mindenre kiterjedő figyelem tette világhírűvé: sikeressé a filmipar legöldöklőbb ringjének számító Hollywoodban, és eredményessé a hazai filmgyártás megújításában” – írja a katalógus előszavában Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki 30 évvel ezelőtt találkozott először Andy Vajnával.

A kiállítás Vajna Tímea segítségével és támogatásával, valamint a Kempinski Hotel Corvinus Budapest közreműködésével valósulhatott meg, és szeptember 30-áig látogatható a szálloda lobbyjában, illetve a Nobu Budapest étteremben.

 

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem