Hírek

2017. február 12.

A naiva szemszögéből elmesélni a történetet

A Vulkánsziget című MOMÉ-s animációs film a Berlinale Generation szekciójában mutatkozik be. A film elkészítéséről és inspirációiról kérdeztük a rendezőt, Lovrity Katalin Annát.

A Vulkánsziget a MOME Anim diplomafilmedként készült. Hogyan jött a film ötlete?

Ezt a döntést meghozni a óriási felelősség, mivel legalább egy éven át a filmeddel kelsz-fekszel, másokat is bevonsz a produkcióba, pályázol támogatásra és tudod, hogy a végeredményt rengetegen várják kíváncsian. El akartam kerülni azt a gyakori csapdát, hogy túl sokáig rágódom és halogatom a döntést, ezért nyáron lementem Zánkára és adtam magamnak egy hetet, hogy kitaláljam a diplomafilmet. Ültem a kertben, nézegettem az Instagramomat és megtaláltam egy régi akvarell festményemet egy rózsaszín tigrisről. Azt éreztem, hogy ez egy nagyon erős szimbólumként tudna működni. Tehát először a főszereplőm lett meg, és ráírtam a szerepet. A film témája pedig mindig is fontos volt számomra: mit érezhet vajon a naiva archetípusa a történetekben, milyen az ő szemszögéből nézni a eseményeket? Miért lenne magától értetődő, hogy ő is azt akarja amit az erősebb?

A filmjeid nagyon hasonlóak a papírkivágásos animációk stílusához. Milyen technikával dolgozol szívesen, a Vulkánsziget például hogy készült?

Szeretem a stop motion technikát, ráadásul imádok kollázsokat készíteni színes papírból. A Vulkánszigetben is használt, nagy színes foltokból építkező, erősen stilizált látványhoz sokkal jobban passzol a kevésé realisztikus mozgatás. Viszont bizonyos finomságokat nem lehet, vagy túlságosan körülményes papírkivágással animálni, ezért végülis digitális rajzanimációt használtam, így létrejött egy hibrid stílus fél úton a rajzanimáció és a papírkivágás között.

Ahogy Tóth Lucának vagy Bucsi Rékának, úgy neked is nagyon markáns szín- és formavilágod van. Hogyan határoznád meg a saját stílusod? Mi alapján választod a színeket a filmjeidhez?

Szabálytalan, szögletes formák és telített színek kerülnek mindig a “vásznamra”. Talán egyszerűnek és letisztultnak tűnnek a képeim, de mivel körvonal nélküli foltokat használok, a formáknak és a színeknek sokkal átgondoltabban kell a képre kerüljenek, így rengeteg időt töltök a plánok megkomponálásával. A színekkel is sokat elbíbelődöm, hogy pont annyira sugalljon harmóniát vagy éppen drámaiságot mint ahogy a jelenet megkívánja.

A Passionpanther című filmed szintén a dzsungelben játszódik és egy abszurd szerelmi kapcsolatról szól. Jól látom, hogy közel áll hozzád a dzsungel mint helyszín és a kacifántos kapcsolatok megjelenítése?

Az alig 3 perces Passionpanther egy rövid iskolai gyakorlatból nőtte ki magát filmmé. Ez egy kitűnő előtanulmány volt a Vulkánszigethez, így a diplomafilmemben már magabiztosan kezeltem a dzsungel flóráját és faunáját.

A Vulkánszigetnek is nagyon hangsúlyos a hangdizájnja, amit Lukács Péter Benjamin készített. Mesélj, hogyan alakult a hangsáv, mi volt a koncepció, milyen hangokat használtatok fel hozzá?

Az animációban forgatás híján nincsenek a helyszínen felvett hasznos hangok, a hangmesternek egy nem létező világ atmoszféráját és zörejeit kell megteremtenie a hangstúdióban. Egy rosszul kiválasztott, vicces, sablonos hang hazavághatja az addig nagy gonddal felépített érzelmeket a nézőben. Ugyanez igaz a zenére is (amit Szabó Bálint írt). Fontos, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akikben száz százalékosan megbízom, mivel a hangsáv is kreatívan építi tovább a film univerzumát.

Az animáció iránti érdeklődésed honnan gyökeredzik? Van valaki vagy valamilyen film, aki/ami nagy hatással van rád?

Sosem voltam rajzfilmfanatikus, sőt, tévénk sem volt otthon, amit mindig nagyon sajnáltam. Főleg irodalmat, képzőművészetet és cirko-gejzíres szomorú filmeket fogyasztottam nagy dózisban. Az tetszett az animációban, hogy úgy tudok filmet készíteni, hogy a képi világot teljes kontroll alatt tartom, és minden úgy fog kinézni, ahogy megálmodtam, azaz teljes alkotói szabadságot ígért. Persze amikor felvételiztem az egyetemre, még nem is sejtettem, hogy mennyi önfegyelemre és türelemre lesz szükség ebben a szakmában. Számomra az olvasás a leginspirálóbb, még akkor is, ha filmen dolgozom, de Michael Gondry, Hayao Miyazaki és Ulrich Seidl filmjei nagy hatással voltak rám.

Ismét egy MOME diplomafilm jutott be egy neves nemzetközi fesztiválra. Szerinted mi a MOME animációk sikereinek titka? Szerinted van valami, ami kimondottan a hazai alkotókat jellemzi?

A mesterképzésen igazán családias a légkör, imádtam bejárni konzultálni és mind szakmailag mind emberileg nagyon sok támogatást kapunk. A konzulenseink, tanáraink (Bánóczki Tibor, Farkas Júlia, Czakó Judit) nem felülről irányítják a diákokat, hanem partnerként tekintenek ránk, és arra ösztönöznek, hogy megtaláljuk saját utunkat mint animációs filmrendezők. Bíztatnak, hogy merjünk újszerű történet meséléssel, látvánnyal vagy technikával kísérletezni. Szerintem ez a bátorság az, amit a fesztiválok olyan nagyra értékelnek. Mindenesetre félrevezető lenne, ha a az emberek egy recept szerint a fesztiváloknak készítenék el a filmjeiket, nem pedig a saját vízióikat igyekeznének megvalósítani.

Vannak már terveid a következő filmedre?

Igen, már elkezdtem dolgozni egy új filmen, de ez már nem a dzsungelben fog játszódni. Egy anya és a felnőtt lánya közti viszony alakulásáról fog szólni.

Herczeg Zsófi

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN