Hírek

2018. augusztus 23.

"A képeslapgenerálás nem az én stílusom" – interjú Nemes Jeles Lászlóval

Három évvel azután, hogy a Saul fia elnyerte gyakorlatilag az összes fontos filmes díjat, Nemes Jeles László visszatért a lebilincselő Napszálltával, amelyben egy fiatal lány az elveszett múltját kutatja az első világháború előtti Budapest forgatagában. A lélegzetelállítóan látványos film világpremierje a velencei filmfesztiválon lesz, egy olyan versenyprogram részeként, amit a szakértők minden idők legerősebbjének neveztek. A 41 éves rendező mesélt arról, hogyan kísérelte meg megújítani a kosztümös dráma műfaját, miért Jakab Julit választotta a főszerepre több mint tízezer esélyes közül, milyen nehézségeket jelentett a nagyszabású forgatás levezénylése, hogyan kezelte a felfokozott elvárásokat, illetve miért tartja idillinek a kort, amelyben a film játszódik.

A Saul fiának volt egy nagyon erős vizuális koncepciója. A Napszálltában is kialakítottatok valamiféle szabályt a képi megvalósítással kapcsolatban?

Szabály nem volt, de stratégia igen: a néző a főhőssel menjen bele a történet labirintusába. Hogy azt az elveszettséget és kiszolgáltatottságot, amit a főhős átél, a néző is érezze. Ez a szubjektív nézőpont kapcsolja össze a Napszálltát a Saul fiával. 

Jakab Juli a Napszálltában / Röhrig Géza a Saul fiában (Forrás: Laokoon Filmgroup)

A film megállás nélkül zakatol, minden pillanatban történik valami, pedig a kor, amit ábrázol, még lassabban telt, mint a mostani. Mit akartál megmutatni ezzel a tempóval?

A nézők rá vannak szoktatva bizonyos dramaturgiai hatásokra és narratívákra, amik már sztenderdizált formákká merevülnek. Így pont az a kalandvágy vész el a filmekből, ami a mozi esszenciája. Nagyon fontos számomra, hogy a néző részese legyen a filmnek, vonódjon be, legyen saját belső – szinte érzéki - élménye, és ne csak kívülről nézze a történetet. Az biztos, hogy a film mechanizmusa nem szokványos, nem klasszikusan működik a dramaturgia.

Mondtad korábban, hogy a kosztümös film műfajára ráférne a megújítás, és erre fogtok törekedni. Az eredmény egy szokatlanul nyers film lett. Nehéz volt elszakadni a hagyományos esztétizáló, romantikus megközelítéstől?

Számomra a legnagyobb kihívás ennek az új megközelítésnek a megtalálása volt. A képeslapgenerálás nem az én stílusom. Andrea Arnold is megpróbált máshogy hozzányúlni a kosztümös film műfajához az Üvöltő szelekben, ahogy Kelly Reichardt is a Járatlan útban. Bizonyos szempontból a Napszálltában még könyörtelenebb a konvenciókkal való szakítás.

 

Izgalmas volt rátalálni a film főszereplőjére: rengeteg jelöltet néztetek meg, míg Jakab Julira esett a választás, aki már a Saul fiában is a legfontosabb női szerepet játszotta. Sikerült belőle előhoznod a Napszálltában azt a titkot és szuggesztív energiát, amit látsz benne?

Egy színész olyan, mint egy kaméleon, mindig új formákba megy át. Juli nem ilyen. Az ő hatása teljesen más dimenzióban jelenik meg, a rétegei gazdagabbak, mint a hagyományos színészi alakításon alapuló típusnak. A jelenlétét pont a törékenysége és a sebezhetősége teszi érdekessé. Ez egy teljesen más színészi működés, ehhez hasonlót a Bresson-filmekben láttam eddig. Az érintetlenség és feltáratlanság megmozgatja a nézőt.

A főhős zaklatott már a film elején, és ahogy halad a történet, egyre zaklatottabb lesz. Hogy látod, Julinak amatőrként nehezebb volt elérni ezeket a lelkiállapotokat, mint egy tanult színésznek?

Nálam az, hogy valaki amatőr vagy profi, nem annyira releváns. A filmes kifejezésmódok beszűkülésével a színészi játék is uniformizálódott. Kubricknál, Antonioninál, Bergmannál egy színész teljesen másképpen funkcionál, mint ma egy átlagfilmben. A filmszínészek teljesítménye nem egy univerzális skálán mérhető. Minden rendező megpróbálja a saját skáláját és a saját nyelvét kifejleszteni. A színészi játéknak nincsenek pontos koordinátái, mint egy hajózási könyvben. Ki határozza meg, hogy milyen széles legyen az a spektrum, amin a színészek játszanak? Julit nem kellett óvni, csak el kellett indulni vele együtt az ő saját labirintusában, és megpróbálni felfejteni a rétegeket, elhúzni a függönyöket.

Jakab Juli a Napszállta forgatása előtt készült hangulatfotón (Fotó: Erdély Mátyás / Laokoon Filmgroup)

Az első napon vettétek fel a film hosszú, többperces nyitójelenetét. Miért volt fontos, hogy ezzel kezdjetek?

Az a jelenet minden szempontból egy születés: egy színésznő születése, Írisz születése. Fontos volt, hogy Jakab Juli kezdése a forgatáson a film kezdete is legyen egyben. Ez a jelenet segített, hogy egy hullámhosszra kerüljön a főszereplő, a rendező, a színészek és a stáb. Hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy mi most ezt a fajta filmet csináljuk, ez teljesen más koordinátarendszerben működik, mint egy szokványos történelmi film.

Sokkal nagyobb szabású ez a film, mint a Saul fia: költségvetésben, a szereplők, statiszták számát tekintve, a díszletek miatt. Ráadásul a Saul fia miatt mindenki nagy elvárásokat támaszt az irányodban. Hogyan tudtad ebbe a kiélezett helyzetben megőrizni a hidegvéredet?

Nehezen. Minden nap újabb nehézségek jöttek, és újabb problémák fakadtak abból a hatalmas gépezetből, ami magába foglalt rengeteg díszletet, lovat, kocsit, statisztát, port, és sokszor nagyon komplikált snitteket. De a nehézségek erőt is adnak. Nagyon jó emberekkel voltam körülvéve, értettük egymás nyelvét – ez a kulcs. Az elvárásokat pedig száműztem az agyamból a filmkészítés alatt.

Krámli Ferenc key grip, Réder György camera operator, Hevesi István rendezői munkatárs, Erdély Mátyás operatőr, Nemes Jeles László rendező és Kolos István első asszisztens a Napszállta forgatásán (Fotó: Bartha Máté / Laokoon Filmgroup)

Azt mondtad korábban, azért választottad a filmed idejének az 1910-es éveket, mert ez volt az a kor, amikor még minden idilli volt, de már lehetett érezni a zuhanás előszelét, amire a film címe is utal. Miért látod idillinek ezt a kort?

Az első világháború előtt a technológiai és kulturális fejlődés komoly ígéretet hordozott magában, a civilizáció a szofisztikáltság magas fokát érte el, ezt a filmben a kalapszalon jelképez. Ha előveszed az akkori budapesti képeket, és megnézed a részletek gazdagságát, látod azt az odafigyelést és minőséget, amit megpróbáltak akkor felépíteni. Érdekes, izgalmas és döbbenetes megnézni, hogy ehhez képest milyen iramban ment bele az európai civilizáció az önpusztításba, és tette tönkre a két világháborúval a teljes kontinenst és a humanista alapelvet, amire épült.

Az első világháború előtt teljesen láthatatlan volt az az embertelenség, amit a 20. század produkálni tudott. Gondoljunk a szisztematikus népirtásra, a modern politikai diktatúrákra, és arra, hogy a technológiát ezeknek a pusztító erőknek a szolgálatába állították. A vékony civilizációs réteg alatt ott a primitív önpusztítás. Biztos, hogy egyszerre működtek ezek az erők. A nagy kérdés – és ez jelen korunk társadalmai számára is releváns -, hogy lehetett volna-e más.

Mennyiben tehetnek a civilizáció bukásáról a kisemberek, akiket a filmedben is látunk?

Ez a régió, Közép-Európa, amely annyira meghatározta Európa 20. századi történelmét, a nagy gondolatok helye is volt egyúttal. A nacionalizmusé, a pszichológiáé, a nagy irodalmi irányzatoké, politikai eszméké és rezsimeké… Valami megvolt itt, ebben a konfigurációban, ezzel a kulturális szofisztikáltsággal, ami működhetett volna teljesen máshogy is. Mégis elkezdte pusztítani saját magát. Ma is megvan a technológiába vetett határtalan hit, legyőzhetetlennek érezzük magunkat. De azt is érezzük – mint a századelőn is érezhették az emberek –, hogy valami történni fog.

Jakab Juli a Napszállta című filmben (Forrás: Laokoon Filmgroup)

A film egyik fő helyszíne a kalapszalon. Megtudjuk, hogy akkoriban az emberek például azzal töltötték az idejüket, hogy hónapokkal előre kiválasztottak maguknak egy egyedi készítésű kalapot. Ezt is idillinek látod?

Tényleg van ebben valami, ami a mai ember számára dekadensnek tűnhet. Hogy kinek milyen kalapja volt, az rögtön elmondta róla, hogy a társadalmon belül hol helyezkedik el. Kódok és külsőségek rendszere volt ez. Azok a kalapok megmutatják a kor szofisztikáltságát, azt az idealizmust és optimizmust, ami a korra jellemző.

A Napszálltában meglepően direkt módon jelennek meg utalások azokra a filmekre, amiket korábban említettél, hogy hatással voltak rád. Tipródtál rajta, hogy jobban elrejtsd-e őket?

Szerintem az idézetek és az utalások fontos részei a filmkészítési folyamatnak. Ezek a művek - Murnautól a Virradat, vagy Lynchtől a Kék bársony - inspirációt jelentettek nekem.

Kyle MacLachlan a Kék bársonyban / Margaret Livingston és George O'Brien a Virradatban

Minden idők legerősebb velencei versenyprogramjában fog bemutatkozni a Napszállta. Ez milyen érzésekkel tölt el?

Nem indulhatott volna jobb helyen és jobb kontextusban ez a film, mint Velencében. Égi szerencse, hogy így alakult.

Varga Ferenc

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN