Szülei szeme

(2015, dokumentumfilm, digitális, színes, 90 perc)

Ferike szó szerint a szülei szeme, hiszen a kisfiú szülei vakok – 11 évet átívelő megható családportré szituációkkal, belső monológokkal teli.

Kati és Győző átlagemberek. Ők is mindennapi gondokkal, a szokásos együttélési nehézségekkel küszködnek. A helyzetük mégsem átlagos, mert világtalan emberpárként gyermeket vállaltak. Ferike egészséges. Születésétől kezdve két éven át időnként felvételeket készítettünk náluk, megismételhetetlen helyzetek, belső monológok, küzdelmeik sora megmutatásával Szemünk fénye címmel született meg a sikeres filmünk. Tíz jelentős nemzetközi fesztiválon szerepelt és rangos díjakat, elismeréseket kapott. Ferike négy évesen kezdi érteni, hogy szülei nem látnak, kameránk előtt történik a felismerés. 9 - 10 - 11 évesen pedig már a szüleiről gondoskodás felnőttes gondolatokat is ébreszt. Ő a szülei szeme, szó szerint. Segíti szüleit a maga módján, szinte ösztönösen. Hármójuk egymásrautaltsága különösen sajátos és nem problémamentes. Gyakran utaznak, a fővárosba is, pl. múzeumok, állatkert, ilyenkor Ferike a vakvezető, karjába édesapja kapaszkodik, görcsösen. Ferikére támaszkodnak szülei. Nem egy szokványos gyermekkor az övé, élete nem egy átlagos sors, a különleges körülmények és adottságai is erre predesztinálják őt.

Rendező
Forgatókönyv
Operatőr
Producer
Gyártó

Fesztiválszereplések

Krakkói Filmfesztivál - 2016

Lagów Nemzetközi Filmfesztivál - 2016

(versenyben)

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a filmalap@filmalap.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!

Hazai mozibemutató:
2015

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem