Presszó

(1997, játékfilm, 35mm, színes, 105 perc)
Első játékfilm

Volt egy elmesélhető történetünk és volt egy módszerünk a mesélésre. Egy napon úgy éreztük, az Isten is egymásnak teremtette őket. Történet és módszer, avagy a presszó és presso. A magyar játékfilm igazi tétje már régóta az, hogyan tud erényt csinálni a szükségből. Ez a film is erre tesz kísérletet. A filmes eszközök redukciójára és az ábrázolás intenzitásának emelésére törekszik. Mesterségesen megfosztjuk magunkat a helyszín- és a plánváltás bevált eszközeitől, így nem marad más, mint a színészi eszközök, a szöveg, a belső ritmus és belső vágás használata. Ez a módszer a feszültségteremtő erőket zárt térbe szorítja, és szigorúan betartja az ábrázolás terének határait is. A kamera egyetlen gépállásból, lemondva az esztétizáló képelgés szinte valamennyi technikai eszközéről, akár egy rezzenéstelen szempár, figyeli történetünket. Egy presszóasztal köré véletlenszerűen csoportosuló emberek történetét, majd egy éven át. A presszó Budapest egyik mellékutcájában van, a VI-VII. kerület környékén. Nyolckor nyit, de akkor zár, mikor az utolsó vendég is távozott. Az asztalnál folyamatosan váltják egymást a vendégek. Egy idő után fedezzük fel az ismétlődéseket, a presszó életének ritmusát. Felismerjük a visszatérő alakokban a történet szereplőit, a törzsvendégeket, az egyszerűnek induló, de egyre bonyolódó történetszövevény összefüggéseit. Az asztal egymást váltó vendégeinek történetei lassanként egyetlen történetté fonódnak össze.

Díjak

Várna Love is Folly Nemzetközi Filmfesztivál - 1999

Bolgár kritikusok díja

Budapest Magyar Filmszemle - 1998

Legjobb elsőfilmes rendezés díja,Legjobb forgatókönyv díja

Cottbus Filmfesztivál - 1998

Különdíj

Szarajevó Filmfesztivál - 1998

Elismerő oklevél

Ha hibát, pontatlanságokat talál, kérjük, jelezze a filmalap@filmalap.hu email-címen, ahol az adatbázissal kapcsolatos egyéb észrevételeit is szívesen várjuk!

Hazai mozibemutató:
1997

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem