Tóth Barnabás

Tóth Barnabást (1977) még gyerekszínészként ismerhettük meg - szerepelt A legényanyában, az Eldorádóban vagy Szabó Ildikó hátborzongató Gyerekgyilkosságok című alkotásában -, majd felnőttként számos rövidfilmet rendezett, hol Simonyi Balázzsal (Egy szavazat, (terep) SZEMLE) vagy épp Litkay Gergellyel (Az ember, akit kihagytak) közösen, hol egyedül (Vonaton, Autogram, Van egy határ).


A nagy áttörést kisfilmesként – holott addigra már elkészítette bemutatkozó mozifilmjét Rózsaszín sajt címmel – mégis Újratervezés című rövidfilmje hozta meg a számára, ami 2014-ben kiemelkedő online siker lett: a Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült megható művet több mint másfél millióan látták, ebből egymillió néző három nap leforgása alatt tekintette meg.


Susotázs (2018) című rövidfilmjét az Amerikai Filmakadémia tagjai beválasztották a legjobb tíz rövidfilm közé (shortlist) a legjobb kisjátékfilm kategóriájában (Best Live Action Short).

Filmjei az adatbázisban

Rendező, Forgatókönyv
2019
Rendező, Forgatókönyv
2018
Rendező, Forgatókönyv
2017
Rendező, Forgatókönyv, Vágó
2013
Rendező, Forgatókönyv, Szereplő
2009
Szereplő
2006
Rendező, Forgatókönyv, Vágó, Producer
2006
Forgatókönyv, Vágó, Rendező
2004
Rendező, Forgatókönyv
2003
Vágó, Szereplő, Forgatókönyv, Rendező
2003

Összes film

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem